Garázdaság Ipolydamásdon

 police180429A váci rendőrök vádemelést javasolnak két ipolydamásdi és egy letkési lakos ellen.

 

 

A Váci Rendőrkapitányságon indult eljárás garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfi és egy nő ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2017. május 10-én este egy ipolydamásdi presszó bejárata előtt bántalmaztak egy férfit és a segítségére siető két társát is. A támadók elől két sértett a presszóba bemenekült, majd az őket üldöző gyanúsítottak a söröző bejárati ajtajának üvegét betörték. Ezt követően a garázda társaság női tagja az egyik sértett gépkocsiját egy baltával megrongálta. A bántalmazás következtében az egyik férfi nyolc napon túl gyógyuló, míg a másik férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a két férfit és a nőt elfogták, előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottak ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Forrás: police.hu

Partnereink

viplogistics

benpannacelogo

 

print

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

 konyvtar  

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

Magánnyomozó

magannyomozouj

+3670 7708126

 

diamond

 

dsk

 

kiseretuj

 

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal 

 duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

pedikurnevjegy

 

mr mester

 

bayer k

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

The Red Rouge

theredrouge 

 

vip logo

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia